De ki az az Áder János, és miért fontos a Szent Korona?
Gyermekszakértőink megszakértették a köztársasági elnök mai beszédét.
Gyermekszakértőink megszakértették a köztársasági elnök mai beszédét.
A köztársasági elnök reméli, hogy a múlt alapos ismerete több bölcsességet ad majd a jövő nemzedékeinek.
Áder János köztársasági elnök részvétét fejezte ki a pennsylvaniai Pittsburgh egyik zsinagógájában tizenegy életet követelő szombati lövöldözés miatt.
Az államfő floridai látogatásán tárgyalt erről a miami polgármesterrel.
Több mint egy évig ugráltatta a kormány a CEU-t, de a végén elérte, hogy az egyetem bejelentse, ha egy hónapon belül nincs megállapodás, Bécsbe költöznek. A törvényileg előírt amerikai kampuszban január óta folyik az oktatás, a New Yorkkal kötendő államközi megállapodás-tervezet tavaly szeptember óta kész. A kormány most a "siker" kapujában áll.
A fővárosban és országszerte is több megemlékezést szerveznek ma.
Az ELMŰ-ÉMÁSZ közleménye - Köszönetnyilvánítás Dr. Marie-Theres Thiell asszony állami kitüntetéséért- így indít az MTI-ben megjelent közlemény. Változtatás nélkül idézzük.
A módosítás kedd este jelent meg a Magyar Közlönyben.
„Egyszeri jelleggel” csaknem 500 millió forintot utalt ki a kormány az idei rendkívüli tartalékból a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnak, és elrendelte, hogy a jövő évtől évi másfél milliárd álljon rendelkezésre erre a célra.
Nagy Anikó gyermekgyógyászként szeretne tovább dolgozni, eddigi tapasztalatával segíteni a kormánynak a demográfiai helyzet javítására irányuló törekvéseit.
Jogszerűen van szabadlábon, felmentést kapott, de hogy honnan, milyen eljárás keretében, azt nem mondhatom meg, nem vagyok rá felhatalmazva – mondta hvg.hu-nak Rácsai Lajos, Veres Margit jogerősen elítélt volt balmazújvárosi polgármester ügyvédje, aki mindent megtett, hogy védencének ne kelljen börtönbe vonulnia, korábban még kegyelmi kérvényt is beadott a köztársasági elnökhöz.
Petz Márton például megmutatta a köztársasági elnöknek a káposztaszeletelő helyes használatát. Majd ő maga is kipróbálta.
Még az őszi ülésszakban szavazhatnak a képviselők.
Az LMP volt elnöke a természetvédelmi intézményrendszer leépítése miatt tiltakozik.
Az Alkotmánybíróság elmeszelte a kúttörvényt, amely enyhített a két évvel korábbi jogszabály feltételein. Így ma a helyzet az, hogy minden egyes fúrt kutat be kell jelenteni. Nem fog menni.
A köztársasági elnök ma fogja ünnepelni október 23-át.
Négy elítéltet részesített kegyelemben az év első kilenc hónapjában Áder János köztársasági elnök - írja szombati számában a Magyar Hírlap az Igazságügyi Minisztérium által közzétett adatokra hivatkozva.
Nincs kormánypárti vagy ellenzéki klímaváltozás – fogalmazott az államfő az éghajlatváltozással kapcsolatos parlamenti felszólalásában.
Fontos péntek reggeli rádióüzenet az államfőtől.